● HÍREK ● V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium ●

 IGAZGATÓI KÖSZÖNTŐ - 2011.09.01.

Kedves Diákok és Szülők!

Köszönöm, hogy megtisztelték iskolánkat érdeklődésükkel. Az V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola, Óvoda az értékeket és a XXI. század kihívásaira adott válaszokat építi be nevelő- és oktatómunkájába. A képzési struktúránkban fellelhető az óvodai nevelés, az általános és középiskolai oktatás - nevelés, valamint a szakképzés is.
A diákok személyiségének formálása az egyik fő feladatunk, hogy kritikus, önálló véleményt megfogalmazó, értékek mentén elkötelezett embereket neveljünk. Célunk, hogy az iskolánkból kikerülő tanulók érettségi után biztosan állják meg a helyüket a felsőoktatásban, a szakképzésben tanuló diákjaink pedig értékes szakemberekké váljanak, akikre a térség munkaadói számíthatnak.
Pedagógiai programunk mottója minden diákunk és tanárunk számára támpontot jelent:
„Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.” Jn 14,5-6

Sebes Péter igazgató

 KERIS SIKEREK A TERMÉSZETTUDOMÁNYI VEÉLKEDŐN 2017.11.29

November 29-én természettudományi vetélkedőn vettünk részt a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium szervezésében. A színvonalas versenyre a város középiskoláinak 3 fős csapatait várták a rendezők. Intézményünk két csapata eredményesen szerepelt. I. helyezést ért el Juhász Máté, Szűcs Martin, Varga Balázs, II. helyezett lett Filep Leonárdó, Husóczki Dániel, Polincsár Martin.

Az elért eredményekhez gratulálunk diákjainknak!

Bővebben --- >

 KÖZGAZDASÁGI ÉS ÜGYVITELI SZAKMAI NAP 2017.11.20

A hagyományoknak megfelelően, idén is megrendezésre került a Közgazdasági-ügyviteli szakmai nap a KERI-ben. Idén azonban külön elemként a Teremtésvédelem évéhez kapcsolódva különböző versenyeket is hirdettek a középiskola és az általános iskolák 7-8. osztályos diákjainak. Bárki nevezhetett egy újrahasznosított hulladékból készült tárggyal. Nagyon látványos és hasznos tárgyakat készítettek a diákok. Emellett a középiskolás osztályok kupakgyűjtő versenyre is nevezhettek. Végül több, mint 100 kg kupak gyűlt össze, melyet beteg gyermek támogatására ajánlunk fel. ...

Bővebben --- >

 AZ ELSŐ NAPOK A BÉCSI MUNKAHELYEKEN 2017.11.09

Hétfőn megkezdte szakmai gyakorlatát a 15 keris diák a bécsi munkahelyeken. A Co-Space, az Aus-Training és a Gillom Computer Service mindegyikében tartalmas és testhezálló feladatokat kaptak az informatika szakmacsoportos diákjaink. A projekteken önállóan vagy kisebb csoportokban dolgoznak a mentoraik segítségével, s közben idegen nyelv-tudásukat is fejlesztik, hiszen a feladatokat angol nyelven kell elkészíteniük, angolul vagy németül kell kommunikálniuk a környezetükben dolgozókkal. A főleg programozással, szoftverfejlesztéssel, prezentációkészítéssel, információgyűjtéssel és adatbevitellel kapcsolatos feladatok egész napos elfoglaltságot jelentenek a diákok számára, amely során megtapasztalhatják, milyen egy komoly munkahelyen felelősségteljes munkát végezni, önállóan, vagy másokkal együttműködve dolgozni, problémákat megoldani. ...

 

Bővebben --- >

 TERMÉSZETTUDOMÁNYI NAP A KERIBEN 2017.10.24

Október 11-én színes, változatos programot kínált a természettudományi munkaközösség a Keri diákjainak. A délelőtt folyamán elkezdődtek a versenyek. A REVERSI játékot az aulában mutatták be tanáraink a versenyzőknek, akik ezután a szünetekben többfordulós csatában mérték össze tudásukat. A fejszámoló versenyen az egész iskola együtt számolhatott e versenyre jelentkező diákokkal, akiknek a legnagyobb ellenfelük nem volt más, mint az idő. A délután is változatos programot ígért. A SUDOKU versenyen 30 páros közül egy gyors elődöntő alapján három csapat jutott be a délutáni döntőbe. Közel 70 diák töltötte ki a természettudományi totót, majd az aulában Hegyessy Sándor biológus, muzeológus gombákról tartott ismeretterjesztő előadását hallgatták meg az érdeklődők, melyhez csatlakozott Kiss László tanár úr friss gombakiállítása. ...

Bővebben --- >

 ÓRAREND 2017.09.01

Az alábbi linkekkel megnyithatók azok az órarendek, amelyek 2017. szeptember 4. és 15. között érvényesek.

Osztályok órarendje, 2017.09.18- --- >

 

 

Osztályok órarendje, 2017.09.11-15. --- >

 

 

Tanárok órarendje, 2017.09.18- --- >

 

 

Tanárok órarendje, 2017.09.11-15. --- >

 2017/2018. TANÉVKEZDÉSI INFORMÁCIÓK 2017.08.21

A 2017. szeptember 1-jén (pénteken) 8 óra 30 perckor kezdődő Veni Sancte szentmisére és ünnepélyes tanévnyitóra a szülőket is szeretettel hívjuk a sátoraljaújhelyi Római Katolikus Nagytemplomba. A diákok ünneplőben 7.35-kor gyülekezzenek az iskolában, az osztálytermükben, majd az első osztályfőnöki óra után után együtt vonulunk át a Nagytemplomba.
A szentmise és tanévnyitó ünnepség után minden osztályban megtartásra kerül három osztályfőnöki óra, közben tankönyvosztás lesz, melyről az osztályfőnökök adnak tájékoztatást.
Az órarend - amint elkészül, legkésőbb augusztus 31-én 23 órától - a honlapon az E-ÓRAREND menüből megtekinthető, illetve nyomtatható lesz.
A vakáció hátralévő napjaira jó pihenést kívánunk! ...

 10-11. évfolyamos diákjaink figyelmébe - Fakultációs tájékoztató  2017.04.28.

Iskolánk pedagógiai programja alapján tantárgyi fakultációt hirdetünk meg a 11. és 12. évfolyamon.
Emelt szintű érettségire való felkészítés (fakultáció): heti 2 óra a tantárgy alapóraszámán felül – magyar, matematika, történelem, angol nyelv, német nyelv, szakmai tárgy, biológia, fizika, kémia, földrajz, informatika.
Közép szintű érettségire való felkészítés (érettségi felkészítő): heti 1 óra a tantárgy alapóraszámán felül - magyar, matematika, történelem, angol nyelv, német nyelv, szakmai tárgy, biológia, fizika, kémia, földrajz, informatika.
A tanulóknak 10. évfolyamon május 20-ig minimum +2, maximum +4 óraterhelést kell vállalniuk. A választás két tanévre szól. A fakultációs órákon az emelt szintű vizsgára készítjük fel a diákokat. A csoportok kialakítása a jelentkezések alapján osztály- vagy évfolyamszinten történik.
Kérjük a szülőket és a diákokat, hogy a fentiek figyelembevételével hozzák meg a döntésüket 2017. május 20-áig. Kérjük a jelentkezést papír alapon (szülői aláírás miatt) illetve elektronikusan is kitölteni.. ...

Bővebben --- >

 Keris gimnazisták sikere országos olvasásnépszerűsítő versenyen  2017.03.28.

A Nagy Könyves Beavatás címmel országos olvasásnépszerűsítő verseny indult országszerte, amelyet Sátoraljaújhelyben a Városi Könyvtár koordinált. A Katolikus Keri 9. a osztályos csapata 4 fővel hónapokon keresztül részt vett a versenysorozatban, mely Veronica Roth A beavatott című trilógiája alapján osztotta csapatokba a részvevőket. A feladatok igen változatosak voltak: hónapról hónapra egy-egy kiválasztott könyv alapján kellett kreatív munkát végezni a játékosoknak, így montázst, fotót, videót, zenei aláfestést készíteni a regények tartalmáról. Az eredményhirdetésre március 25-én az Országos Széchenyi Könyvtárban került sor, ahol a „Vagányok” csapata (Illés Rebeka, Simon Dániel, Vágó Blanka, Vajda Boglárka) végül 71 csapatból 27. helyen zárta a megmérettetést. ...
  ...

Bővebben --- >

 Gyergyószentmiklóson jártak a Keri diákjai  2017.03.21.

Pályázatunk (HAT-16-02-0035) az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul! program keretében hirdetett nyertes pályázata. Címe: Gyergyó és Zemplén természeti kincsei - diákszemmel.
A Határtalanul pályázat segítségével 22 diák 3 tanár kíséretében eljutott Székelyföldre március közepén. Érdekes volt megismerni ezt a tőlünk távol eső területet, s ennek természeti szépségeit. A Batthyány Ignác Technikai Kollégium tanárai és diákjai mutatták meg nekünk Gyergyószentmiklóst és a környékén lévő csodákat.
Többek között láttuk a befagyott Gyilkos-tavat, a Békás-szorost, ahol a hideg miatt még kevés turista volt, és így zavartalanul megcsodálhattuk szépségét.
Különböző borvizeket (ásványvizeket) kóstolhattunk Borszéken, s a Szent Anna-tó partján még medve nyomokat is felfedeztünk.  ...

Bővebben --- >

 Keris gimnazisták a Partiumban  2017.03.20.

Háromnapos romániai kiránduláson vehettek részt a Katolikus Keri 9. és 10. évfolyamos gimnazista diákjai március közepén. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott, „Nyelvében él a nemzet”- irodalmi nagyjaink nyomában (HAT-16-03) elnevezésű program során 22 sátoraljaújhelyi diák vendégeskedett a Károlyi család ősi fészkében, Nagykárolyban.
A vendéglátóink nem voltak számunkra ismeretlenek, hiszen, tavaly ősszel ők látogattak el Sátoraljaújhelybe, s töltöttek el velünk három igen tartalmas napot. A nagykárolyi kirándulás sem volt kevésbé izgalmas, hiszen a diákok és kísérőtanáraik számos irodalmi, történelmi emlékhelyet látogattak meg a környéken, többek között a Kazinczy-emlékházat Érsemjénben, Ady Endre szülőházát Érmindszenten, az éppen épülő Kölcsey Emlékközpontot Sződemeteren, valamint a kaplonyi Károlyi-kriptát, ahol a grófi család több száz éves sírhelyei találhatóak.  ...

Bővebben --- >

 A felvételi vizsga eredményeiről 2017.03.10.

A felvételi vizsga utolsó eseményeként 2017. február 21-én került sor az iskolánkba jelentkező nyolcadikosok szóbeli meghallgatására, melynek keretében a jelentkező motiváltságát és kommunikációs képességét, valamint az általános műveltsége szintjét mértük. ... Publikus az ideiglenes felvételi rangsor ...

In memoriam TÓTH JÁNOSNÉ (Katika) 2017.01.04.

Mély megrendüléssel és őszinte fájdalommal tudatjuk iskolánk volt és jelenlegi diákjaival, mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy kedves volt kolléganőnk, Tóth Jánosné (Takács Katalin) életének 63. évében hosszú, türelemmel viselt betegség után 2017. január 4-én visszaadta lelkét Teremtőjének.
Iskolánk volt diákjaként érkezett vissza tanítani 1978-ban, s több mint 36 éven át oktatta gépírásra, gyorsírásra majd magyar nyelv és irodalomra is tanítványait. Szerény, gyöngéd egyénisége kiváló pedagógussá tette. Már tanárként végezte el a főiskolát, közben országos versenyekre készítette tanítványait, négy szakiskolai osztálynak osztályfőnöke is volt. Kiemelkedő munkát végzett a Beszélni Nehéz! kör vezetőjeként, melynek elismeréseként 2012-ben átvehette anyanyelvünk szolgálatáért a Péchy Blanka-díjat. Mint kolléga és pedagógus oktató-nevelőmunkáját is a következetesség, a szakmai alázat jellemezte. Sajnos, nem sokáig élvezhette a nyugdíjas éveket, kis unokái mosolyát, mert a gyilkos kór hamar felőrölte testét-lelkét.
Drága Kata!
Búcsúzunk Tőled az általad 2011-ben a jubileumi évkönyvbe választott Korzenszky Richárd idézettel:
„Összezavarodott körülöttünk a világ, ... Emberségre kell tanítani először a gyermekeket – kell, hogy legyenek igaz emberek, akik képesek igaz emberségre tanítani. Az igaz ember nem tud hazudni...”
TE ILYEN EMBER VOLTÁL!
NYUGODJ BÉKÉBEN!
Megemlékezés a Magyar Katolikus Rádióban (36:50-39:13) --- >

 In memoriam DOLINAI ERZSÉBET 2016.11.21.

Őszinte megrendüléssel tudatjuk volt és jelenlegi tanítványainkkal, hogy Dolinai Erzsébet – OLAJOS PÁLNÉ – életének 81. évében 2016. november 20-án elhunyt. A volt kedves pedagógus, osztályfőnök és kolléga 1963-tól 1985-ig tanított gépírást és gyorsírást a Keriben. Tanítványok százait oktatta a vakírás alapjaira és a magas fokú gyorsírásra. Lelkesen készítette fel diákjait megyei és országos versenyekre, eredményei kiemelkedőek voltak. Mint osztályfőnök állandóan szervezett; nyílt, határozott, kedves egyénisége igazi vérbeli pedagógussá tette.
Búcsúzunk mi, volt földi munkatársaid, kiknek példát adtál hivatásszeretetből és áldozatos kötelességteljesítésből, a becsületes emberi magatartásból.
Emlékét megőrizzük!
Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakóházat: örök hajlékot a mennyben, amit nem emberkéz épített.” (2Kor 5,1).

 Külhoni és keris diákok irodalmi, történelmi emlékhelyeken  2016.11.14.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, HAT-16-03-0031 számú Határtalanul pályázat keretein belül október 21. és 23. között huszonkét diák és három kísérőtanár érkezett a romániai Nagykárolyból, hogy három napot töltsenek Sátoraljaújhelyen. A programban rajtuk kívül még ugyanennyi fő kilencedik és tizedik osztályos gimnáziumi tanuló is részt vett, ők márciusban készülnek kísérőtanáraikkal Nagykárolyba, a Károlyi család ősi fészkébe, hogy a Kalazanci Szent József Katolikus Iskolaközpont diákjaival töltsenek el pár napot. ...
A „Nyelvében él a nemzet”-Irodalmi nagyjaink nyomában elnevezésű program során főként irodalmi és történelmi emlékhelyeket látogathattak meg a diákok. Így megtekinthették a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Sátoraljaújhelyi Fióklevéltárát, részt vehettek a Magyar Nyelv Múzeuma és a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum interaktív foglalkozásain, valamint a vizsolyi Református Betlehemben első ...

Bővebben --- >

 Erdélyi diákok a Katolikus Keriben!  2016.10.26.

Gyergyó és Zemplén természeti kincsei - diákszemmel című pályázatunk (HAT-16-02-0035) az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul! program keretében hirdetett nyertes pályázata. A Határtalanul pályázat keretében gyergyószentmiklósi diákok és tanárok látogattak el Sátoraljaújhelyre és környékére, hogy együtt fedezzük fel Zemplén természeti szépségeit. Az esős időjárás sem szegte kedvünket. Gyönyörű helyekre jutottunk el, például a füzérradványi kastélyparkba, Kőkapura, a magashegyi kilátóba. A legnagyobb élmény a Kalandparkban várt ránk, mindenki élvezettel próbálta ki a bobozást. ...

Bővebben --- >

 Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny - Szép volt, Patricia!  2016.10.17.

2016. október 14-16-án került sor Sátoraljaújhelyben az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos döntőjére. Gombos Patricia 12. B osztályos tanuló képviselte iskolánkat a rangos megmérettetésen, aki az áprilisi megyei versenyen vívta ki teljesítményével a részvétel jogát. Az ország minden tájáról és a határon túlról érkező 135 versenyző számára − az ünnepélyes megnyitó után − az első próbatétel egy írásbeli feladatlap kitöltése volt. Szombaton Kazinczy Ferenc szobrának megkoszorúzása után került sor − neves szakemberekből álló zsűri előtt − a szóbeli fordulóra.  ...
 

Bővebben --- >

 2016/2017. TANÉVKEZDÉSI INFORMÁCIÓK 2016.08.19

A 2016. szeptember 1-jén (csütörtökön) 8 óra 30 perckor kezdődő Veni Sancte szentmisére és ünnepélyes tanévnyitóra a szülőket is szeretettel hívjuk a sátoraljaújhelyi Római Katolikus Nagytemplomba. A diákok ünneplőben 7.35-kor gyülekezzenek az iskolában, az osztálytermükben, majd az első osztályfőnöki óra után után együtt vonulunk át a Nagytemplomba.
A szentmise és tanévnyitó ünnepség után minden osztályban a három osztályfőnöki óra, közben tankönyvosztás lesz, melyről az osztályfőnökök adnak tájékoztatást.
Az órarend - amint elkészül, legkésőbb augusztus 31-én 20 órától - a honlapon az E-ÓRAREND menüből megtekinthető, illetve nyomtatható lesz.
A vakáció hátralévő napjaira jó pihenést kívánunk! ...

 Katalógus: Jellegzetes helyi termékek a Zemplénben és a Gyergyó vidékén 2016.07.24.

A 2015/2016-os tanévben a Keris diákoknak lehetőségük volt több HATÁRTALANUL! pályázatban is részt venni. A közgazdasági, az informatikai és az ügyviteli szakmacsoportos tanulók közül 22-en, három kísérő pedagógussal Gyergyószentmiklósra látogattak májusban, illetve a gyergyói partner iskola diákjait és tanáraikat fogadtuk márciusban.
A pályázat keretében fontos szerepet kaptak a helyi termelők és termékeik. Így jutottunk el Zemplénben a Seres pékségbe, a Bodnár pincészetbe, a Tepliczky méhészetbe, a Szalontai szeszfőzdébe, Szigeti Gábor mézeskalácsoshoz és a Hollóházi Porcelángyárba. Erdélyben pedig a Gordon sajtgyárba, a korondi kézművesekhez, a helyi Harmopan pékségbe, egy lekvár és szörpkészítéssel foglalkozó családi vállalkozáshoz, valamint egy gyógynövényekből kozmetikumokat készítő vállalkozóhoz látogattunk el. ...
Bővebben --- >

 Kerisek a Partiumban 2016.06.16.

A „Határtalanul” program (HAT-15-06-0035) keretében 2016. május 18. és 20. között iskolánk 22 tanulója látogatást tett Nagykárolyban. Az első napon a Kalazanci Szent József Líceummal ismerkedtek meg diákjaink, majd pedig a nagykárolyi diákok mutatták be városukat. Ezek után meglátogattuk a Károlyi-kastélyt, majd megismerkedhettünk a park növényvilágával is. Megnéztük a volt Arany Szarvas Fogadót, amelyben ma a polgármesteri hivatal kapott helyett, s a város római katolikus és görög katolikus templomait is. ...
 

Bővebben --- >

 Megyei tanulmányi versenyeken díjazott tanulóink 2016.06.13.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 2015/2016-os tanévben az Oktatási Hivatal által koordinált, a Miskolci Pedagógiai Oktatási Központ által lebonyolított versenyek sikeresen lezajlottak, a megyei versenyidőszak véget ért. Iskolánk több tanulója is eredményesen szerepelt ezeken a versenyeken, ezért meghívást kaptak a megyei díjátadó ünnepségre, melyet ez alkalommal a miskolci Diósgyőri Gimnáziumban rendeztek meg. ...

Bővebben --- >

 Opera-kaland 2016.05.24.

2016. május 12-én, csütörtökön a Katolikus Keri diákjai, énekkarosok, drámások egy felejthetetlen kalandban vettek részt. Budapesten az Erkel Színházban megtekinthették Mozart A varázsfuvola című operáját. Maga az előadás is nagy tetszést aratott, de az utazás során átélt élményekre is szívesen emlékszenek vissza a diákok. Köszönjük szépen a szervezőknek az élményt! ...

Bővebben --- >

 A Katolikus KERI diákjainak utazása Erdélybe 2016.05.13.

A Határtalanul program keretében 2016. április 30-a és május 4-e között a KERI 22 diákja három kísérő pedagógussal, Gyergyószentmiklósra, Erdély egyik legcsodálatosabb természeti adottságokkal rendelkező városába látogatott.
Megérkezésünket követően vendéglátóink körbevezettek intézményükben, a Batthyány Ignác Technikai Kollégiumban. Megismerkedtünk a középiskolával, az ottani szokásokkal, a diákok mindennapjaival. Majd a közelben található természeti nevezetességek közül lehetősége volt a programban résztvevőknek meglátogatni a Súgó barlang cseppkő birodalmát, a Gyilkos tavat, a Békás szoros lélegzetelállító szikláit. ...

Bővebben --- >

  Dobogós helyek a könyvtárhasználati versenyen 2016.05.05.

Sikeresen szerepeltek vállalkozó kedvű diákjaink a Bod Péter könyvtárhasználati verseny megyei fordulóján. A versenyzők egy feladatlap kitöltésével és egy könyvtári témájú esszé megírásával mérkőztek meg egymással, melynek eredményeként Pala Edina (10.A) a II. helyen végzett, Juhász Máté (10.A) a III. helyet érdemelte ki teljesítményével.

Gratulálunk az elért eredményekhez!!
 

 Édes anyanyelvünk verseny - országos döntőbe jutott iskolánk tanulója 2016.05.04.

Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny április 22-23-án Szikszón megrendezett megyei fordulóján négy tanuló - Juhász Máté 10.A, Varga Balázs 10.A, Gombos Patrícia 11.B, Ondó Alexandra 11.B - képviselte iskolánkat, akik a színvonalas versenyben szépen szerepeltek. Az írásbeli és a szóbeli forduló összesített eredményeként Gombos Patrícia a szakközépiskolai kategóriában a II. helyet szerezte meg, így továbbjutott az októberben Sátoraljaújhelyen sorra kerülő országos döntőbe.

Jó felkészülést és sikeres folytatást kívánunk!
 

 Siker a Szépírás és kézírás versenyen 2016.05.03.

A budapesti Weiss Manfréd Szakközépiskola néhány héttel ezelőtt tette közzé versenyfelhívását Szépírás a kézírás címmel. A vetélkedőre benevezett Nagypál Réka, iskolánk 12.B osztályos tanulója is, aki szép, gondos kézírásának köszönhetően meghívást kapott az április 19-i budapesti második fordulóba, ahová a 150 pályázóból a legjobb 30 került be. Néhány nappal a verseny után megérkezett a telefonos értesítés az eredményről, majd a jutalom is:Réka elnyerte a három fődíj egyikét, két társával együtt kiemelt arany minősítésben részesült. Gratulálunk a szép eredményhez! ...

Bővebben --- >

 A Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Versenyről 2016.04.23.

Iskolánk először vett részt a Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Versenyen. A több fordulóból álló megméretetésen sikeresen vettük az akadályokat. Az első fordulóban a csapatnak egy Az anyagi világ tulajdonságai című projektet kellett elkészíteni, azaz egy érdekes, tanulói kísérlettel igazolható, kémiai jelenséget mutattak be különböző típusú dokumentumok segítségével. Továbbjutottunk a következő fordulóba, ahol újabb, Az informatika történet nagy magyar alakjai című projekt elkészítése volt a feladat. ...

Bővebben --- >

 Élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva 2016.04.20.

Élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva tértünk haza Győrből, a Szép Magyar Beszéd verseny 51. országos döntőjéről. Iskolánkat SZŰCS ZSÓFIA 11. a osztályos gimnáziumi és ROSTÁS ÁRON 11. c osztályos szakközépiskolai tanuló képviselte. E rangos és színvonalas versenyen megmérettettek a bejutott tanulók az értő és értelmező felolvasásban. Egy-egy szabadon választott szöveg tolmácsolása mellett kötelező szövegként mindenkinek mintaszerűen kellett felolvasnia Korzenszky Richárd perjel bölcs és szép gondolatait a versenyről, majd a Péchy Blanka jelölési rendszer alapján írásbeli feladatot is meg kellett oldaniuk a részvevőknek. ...

Bővebben --- >

 Az országos Arany János Irodalmi Versenyre jutott be tanítványunk 2016.04.12.

PALA EDINA 10. a osztályos tanulónk bejutott az országos Arany János Irodalmi Versenyre, melyet 23. alkalommal rendeztek meg Tatán, az Eötvös József Gimnáziumban. E rangos irodalmi versenyre 7 művet kellett a diákoknak elolvasniuk. Az országos versenyt nehéz helyi írásbeli forduló előzte meg, mely alapján Edina a legjobb 50 versenyző közé került (iskolánkból ez az első alkalom, hogy volt vállalkozó szellemű tanuló, aki szeret olvasni, és bátran vállalta a kihívást).  ....

Bővebben --- >

 Angolosaink sikere városi versenyen 2016.03.21.

A sátoraljaújhelyi Rotary Club idén tavasszal is megrendezte idegennyelvi versenyét. A kétfordulós megmérettetésen ismét jól szerepeltek a Katolikus Keri diákjai. A március 17-én megtartott szóbeli döntőt követően az angolosok között Timkó Panna és Varga Balázs 10. a osztályos tanulók dobogós helyen végeztek. Panna I., míg Balázs II. helyezett lett. A versenyzők felkészítő tanára Pongó Barbara tanárnő volt.

Gratulálunk az eredményekhez!

 Erdélyi diákok a Katolikus Keriben! 2016.03.16.

A HATÁRTALANUL! program keretében 22 gyergyószentmiklósi diákot és három kísérő tanárt látott vendégül a Katolikus Keri 2016. március 11-15-e között. A „Jellegzetes helyi termékek Zemplénben és a Gyergyó vidékén” című pályázat témájának megfelelően a Keris és az erdélyi diákok helyi termékeket előállító vállalkozásokat látogattak meg.

Vendégeink elsőként településünk nevezetességeivel ismerkedtek meg, majd a polgármesteri hivatal dísztermét, a felújított Magyar Kálváriát és a zsólyomkai pincesort látogatták meg egy kisebb kirándulás keretében. A sátoraljaújhelyi múzeum Kazinczy kiállításának megtekintése után két helyi vállalkozásnál tettünk látogatást. ....
(PAK)

Bővebben --- >

  Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versen iskolai fordulójáról 2016.02.29.

2016. február 17-én rendeztük meg iskolánkban az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny iskolai fordulóját. A résztvevők egy nyelvi feladatlap kitöltésével bizonyíthatták, hogy jól ismerik a magyar nyelvtant és képesek véleményüket adott témában okosan és jól megfogalmazni. A következő eredmények születtek:
Gimnázium: I. Varga Balázs 10.A, II. Juhász Máté 10.A, III. Szűcs Zsófia 11.A
Szakközépiskola: I. Gombos Patrícia 11.B, II. Pásztor Lili 11.B, III. Ondó Alexandra 11.B
Az áprilisban sorra kerülő megyei versenyen kategóriánként két versenyző képviseli iskolánkat.

Eredményes szereplést kívánunk!
(KEMA)

 Országos döntőbe jutottak diákjaink 2016.02.28.

Rostás Áron 11. c és Szűcs Zsófia 11. a osztályos tanulók fogják iskolánkat képviselni Győrött, az Szép Magyar Beszéd országos döntőjében. Február 24-én Miskolcon a Diósgyőri Gimnáziumban rendezték meg a verseny megyei fordulóját. Iskolánkból 4 tanulóval vettünk részt. A szakközépiskola kategóriában Rostás Áron a II. helyezett lett (felkészítő tanára: Kosárkó László), Angyal Anett 12. b (felkészítő tanára: Kecskés Mária) az előkelő 5. helyen végzett. ...

(GEI)

Bővebben --- >

 Idegennyelvi sikerek országos tanulmányi versenyen 2016.02.27.

2016. február 16-án rendezték meg a miskolci Fráter György Katolikus Gimnáziumban a Langwest Országos Tehetségkutató Tanulmányi Versenyt, amelyen három diákunk vett részt. A verseny különlegessége, hogy a döntőbe jutott legjobbak közép vagy felsőfokú szóbeli nyelvvizsgát tesznek teljesítményük elismeréseként. Idén Katona Abigél és Migléc Zoltán 11. a osztályos tanulóink a német felsőfokú kategóriában, míg Varga Balázs 10. a osztályos tanuló az angol középfokon mérhette le tudását. ...
(POB)

Bővebben --- >

 A felvételi vizsga eredményeiről - új 2016.02.26.

A felvételi vizsga utolsó eseményeként 2016. február 16-án került sor az iskolánkba jelentkező nyolcadikosok szóbeli meghallgatására, melynek keretében a jelentkező motiváltságát és kommunikációs képességét, valamint az általános műveltsége szintjét mértük. ... Publikus az ideiglenes felvételi rangsor ...
(NAJ)

Bővebben --- >

 Implom József helyesírási verseny − 2016.02.11

2016. január 13-án rendezték meg Miskolcon az Implom József helyesírási verseny megyei fordulóját. Gimnáziumi kategóriában Hegyessy Réka (10.A), a szakközépiskolások között Bodrogi Vivien (12.B) képviselte iskolánkat. A színvonalas versenyen mindketten szépen szerepeltek, Bodrogi Vivien - a tavalyihoz hasonlóan - a IV. helyen végzett.

Gratulálunk!!
(KEMA)

 

 Keris diák a félmaratonon 2016.02.02

Nagy Patrik Sándor, iskolánk 10.B osztályos tanulója 2016. január 17-én sikeresen teljesítette a BSI által szervezett félmaraton futóversenyt.
Sportteljesítményéhez és kitartásához gratulálunk!
(PAK)

 

 

 

Bővebben --- >

 X. Árpád Informatika Versenyen elért eredményeink 2016.01.25

Első alkalommal vettünk részt az országos meghirdetésű, az Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola által szervezet Árpád Informatika Versenyen. A három fordulós megmérettetésen több diák, több korcsoportban képviselte iskolánkat. Az első fordulóban 551 tanuló vett részt. Az első fordulóból az első 100 tanuló jutott tovább. Tanulóink közül Tarr Máté 10.C, Horváth Gábor 10.C, Rétközi Máté 10.C, Blanár Gergő 12.A, Özel Szamira 6., Obráz Bence 6., Petercsák Bendegúz 6., Molnár Zétény György 7., Naár Gergely 7., Pala István 7., Vitányi Márk Csaba 8., Popovics Hajnalka 8., Gecse Fanni 8. osztályos tanulók továbbjutottak a második fordulóba.
(CBK, ZSS)
Bővebben --- >

 Eredményhirdetés  − humán versenyen 2016.01.22

Januárban rendezte meg munkaközösségünk magyar irodalomból és történelemből tantárgyi pontszerző versenyünket. Évek óta évfolyamonként más-más feladatok megoldásával kell tanulóinknak bizonyítaniuk tudásukat. Nagy örömünkre az éven is igen népszerű volt a verseny: összesen 67 tanuló vállalkozott az írásbelire.
Hagyományainkhoz híven szintén januárban rendezzük meg az országos Szép Magyar Beszéd verseny iskolai fordulóját is. 11 diákunk mérte fel értő, értelmező olvasástudását egy szabadon választott és egy kötelező szöveg alapján.
(GEI)
Bővebben --- >

 Megyei szintű sikerek idegen nyelvi versenyen 2015.12.02

Idén novemberben immár sokadik alkalommal vettünk részt a Jedlik Ányos TIT által szervezett Gárdus János megyei idegen nyelvi versenyen. A siker most sem maradt el. Az októberben megrendezett írásbeli forduló után mind a négy indított tanulónk továbbjutott a szóbeli döntőbe, méghozzá nem is akármilyen eredményekkel: Varga Balázs angol nyelvből az első helyen végzett, míg németből Katona Abigél és Miglécz Zoltán holtversenyben az első, Miglécz Melinda pedig a második helyen jutott be a szóbeli fordulóba.
(POB)
Bővebben --- >

 Újabb anyanyelvi siker! Gratulálunk diákjainknak 2015.11.29

A Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Irodája „ANYANYELVI JÁTÉKOK, JÁTÉKOS ANYANYELV” címmel általános és középiskolás diákok számára a magyar nyelvet, az anyanyelvápolást hirdető csapatversenyt hirdetett 2015 novemberében.
A verseny első fordulójába iskolánk 11. a osztályos csapata nevezett be: MIGLÉCZ ZOLTÁN ERIK,  MIGLÉCZ MELINDA IZABELLA NAGY VIRÁG RÉKA és PINTÉR SZABINA.
Felkészítő tanáruk: GECSE ISTVÁNNÉ.
Megoldásuk kiválóan sikerült, így meghívást kaptak a középdöntőre.
Jó felkészülést kívánunk!
(GEI)
Bővebben --- >

 Informatikai előadás 2015.11.19

A Codecool képviselői tartottak előadást iskolánk informatika szakmacsoportos tanulói számára. Előadásukban felhívták diákjaik figyelmét, hogy még mindig hiányszakma az informatikus, a szoftverfejlesztő. Részletesen felvázolták az IT piaci helyzetét, kiemelve a programozás fontosságát. Megfogalmazták, hogy napjainkban a digitális írástudásnak része az algoritmus-értelmezés, a kódolás és a logikus gondolkodás. Továbbá kiemelték: a programozói karrier alapfeltétele a magas szintű angol nyelv ismerete.
Reméljük, hogy ezzel az előadással is sikerült kedvet csinálni a programozáshoz.
(CBK)

Bővebben --- >

 BETŰVETŐK 2015 - Gratulálunk diákjainknak! 2015.11.12

Szépíróverseny zajlott a kézzel írás jegyében A Magyar Nyelv Múzeumában, a magyar nyelv napja ünnepségsorozat keretében. A kétfordulós versenyre összesen 214 munka érkezett az általános és középiskolai korcsoportban. Középiskolánkból 25-en vettek részt az első fordulóban, közülük NAGYPÁL RÉKA 12. a, SZALÁNCZI DÓRA 10. a és CSETREKI BEATRIX 10. osztályos tanulókat hívták be a második fordulóba. Általános iskolánkból két tanuló vett részt a döntőben: RAJHÁRT KATALIN 8. osztályos és REPEI ZSÓFIA 6. osztályos tanulók. ...

(GEI)

Bővebben --- >

 A megyében elsők a Katolikuskeri diákjai 2015.11.07

A múlt héten zajlott le a Pénzsztár verseny megyei fordulója. A pénzügyi, gazdasági verseny internetes selejtezői után rendezték meg a megyei döntőt. A Miskolcon megrendezett megmérettetésen a Keri csapata fölényes győzelemmel szerezte meg az első helyet. A csapat tagja: Maczkó Julianna, Orosz Fábián, Szebényi Ákos és Zöld Ágoston volt.

A viadal még nem ért véget. Országosan még 28 csapat van versenyben. A két hét múlva megrendezendő regionális döntőre szorítunk a csapat tagjainak.

(BIS)

 2015/2016. TANÉVKEZDÉSI INFORMÁCIÓK 2015.08.19

A 2015. szeptember 1-jén (kedden) 9 órakor kezdődő Veni Sancte szentmisére és ünnepélyes tanévnyitóra a szülőket is szeretettel hívjuk a sátoraljaújhelyi Római Katolikus Nagytemplomba. A diákok ünneplőben 7.35-kor gyülekezzenek az iskolában, az osztálytermükben, majd az első  osztályfőnöki óra után 8.30-tól kerül sor a felújított főépület ünnepélyes átadására. Ezt követően együtt vonulunk át a Nagytemplomba.
A szentmise és tanévnyitó ünnepség után minden osztályban a 4. óra osztályfőnöki lesz, az 5. órától pedig az órarend szerint folytatódik a tanítás.  Közben tankönyvosztás lesz, melyről az osztályfőnökök adnak tájékoztatást.

Az órarend - amint elkészül, legkésőbb augusztus 31-én 20 órától - a honlapon az E-ÓRAREND menüből megtekinthető, illetve nyomtatható lesz.

A vakáció hátralévő napjaira jó pihenést kívánunk!

 Operakaland 2015.05.15.

Május 12-én az iskolánk énekkara Budapestre utazott, ahol az Erkel színházban Mozart „Szöktetés a szerájból” című operáját tekintette meg. A nyitány előtt és a jelentek között megjelent a közönség közt egy töröknek beöltözött férfi, aki elmondta az előzményeket, és érdekes információkkal szolgált a történetről és általában az operaelőadásokról. ...

 "Feláldozhatók" - megyei győzelem 2015.05.11.

A Magyar Polgári Védelmi Szövetség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság együttműködésében 2015. április 13-án megrendezésre került a Felmenő Rendszerű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny, amelyen iskolánk csapata elsöprő győzelmet aratott. ...

 Érdekes múzeumpedagógiai előadásokon vettünk részt 2015.04.24.

TÁMOP 3.2.13-12/1. SZÉPHALMI SZÓ-KINCS-TÁR(S) program folytatásaként 2 napon át gimnáziumi diákjaink vettek részt múzeumpedagógiai előadásokon. Tanulóink játékos feladatok megoldásán keresztül bizonyíthatták anyanyelvi ismereteiket, bővíthették szókincsüket. ...

 TEREMTŐ ANYANYELV - szavalóverseny a Magyar Nyelv Múzeumában − 2015.04.20.

TEREMTŐ ANYANYELV – címmel A Magyar Nyelv Múzeuma immár 7. alkalommal hirdette meg szavalóversenyét, melyet április 20-án délután 3 korcsoportban rendeztek meg. Iskolánkat házi szavalóversenyünk győztesei képviselték: Ruszó Melinda 10. b, Kocsis Tamás 11. c, Jakab Anett 12. c és Czilli Natália 9. a osztályos tanulók. ...

 Kerisek látogatása az Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontban 2015.03.16.

Iskolánk 45 diákja tett látogatást az elmúlt héten a Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontjában. A 9-12. évfolyamos diákok számára a Központ trénerei tartottak képzést különböző témákban. ...

 Katolikus Kerisek útban a "B" kategória felé 2015.03.13.

2014 októberétől heti 2×2 órában vehetett részt 50 diákunk az intézmény által szervezett elsősegélynyújtás tanfolyamon. A foglalkozásokat Szabó Attila mentőtiszt vezette. ... iskolánk KRESZ tanfolyamon is szervez a diáok számára, kedvező anyagi feltételekkel ...

 Véradás az iskolában 2015.03.11.

A biztonságos hazai vérellátáshoz évente több mint 430 ezer egység vérre van szükség. Ehhez évente közel fél millió önkéntes embertársunk véradományát, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink. 2015. március 11-én, ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztunk ismét.  ...

 A felvételi vizsga eredményeiről 2015.03.06.

A felvételi vizsga utolsó eseményeként 2015. február 19-én került sor az iskolánkba jelentkező nyolcadikosok szóbeli meghallgatására, melynek keretében a jelentkező motiváltságát és kommunikációs képességét, valamint az általános műveltsége szintjét mértük. ... Publikus az ideiglenes felvételi rangsor ...

 Sítáborban a Katolikus Kerisek 2015.02.16.

2015. február 5. és 8. között iskolánk tanulói, tanárai és közvetlen hozzátartozói sítáborban vehettek részt a szlovákiai Ždiarban, ahol kilenc első osztályú pálya várta a síelni vágyókat. .... + fotók

 Újabb sikerek a Katolikus Keriben − 2015.02.03

Ebben a tanévben először hirdették meg a Bólyai Matematika Csapatversenyt 9-12. évfolyamos tanulóknak. Iskolánkból a szakközépiskolai kategóriában, a 10. B. osztályból jelentkezett egy csapat a megmérettetésre. ...

 Az Implom József helyesírási verseny megyei fordulójának eredménye 2015.01.28

Megyénk 26 gimnazista és 17 szakközépiskolás diákja találkozott Miskolcon január 14-én, hogy eldöntsék, kinek a legjobb a helyesírása. A színvonalas versenyen szépen helytálltak iskolánk tanulói (Bodrogi Vivien, Lingvai Réka, Varga Balázs, Varga Katinka), közülük a legjobb eredményt Bodrogi Vivien (11.B) érte el, aki a szakközépiskolai kategóriában a IV. helyet szerezte meg. Gratulálunk! További sikereket kívánunk mindannyiuknak! (KEM)

 „A SZERETET KARÁCSONYA” - pályázat eredményhirdetése − 2015.01.27

A 2014/2015-ös tanév I. félévében az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő középiskolák számára „A SZERETET KARÁCSONYA” címen művészeti alkotás, valamint vers- és prózaíró pályázatot hirdetett iskolánk HUMÁN munkaközössége. Örömmel tapasztaltuk, hogy szinte valamennyi középiskolából érkeztek pályázatok ...

 Játékos anyanyelvi vetélkedőt rendezetünk − 2015.01.26

Az általános iskolai 7-8. osztályos tanulók számára rendezett vetélkedőn 6 ügyes kis csapat tette próbára tudását és gondolkodásának frissességét. ...

 Változik az ÓRAREND 2015.01.16

Elkészült a 2. félévi órarend, amely 2015. január 19-től érvényes. Az órarend a korábbiakban megszokott formában megjeleníthető és nyomtatható a menüből vagy innen a tovább gomb lenyomásával. ...

 Humán versenyek decemberben - eredmények és eredményhirdetés − 2015.01.13

Hagyományainkhoz híven ebben a tanévben is decemberben rendeztük meg a humán tárgyak körébe tartozó tantárgyi versenyeket (Implom József Középiskolai Helyesírási verseny, irodalom és történelem verseny). ...

 Sikeres szereplésünk az Óbudai Egyetemen − 2014.12.15

Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara által meghirdetett Országos Keleti Károly Levelező Marketing verseny döntőjébe a KERI két csapattal is bejutott. A döntőre 2014. december 13-án került sor  ...

 Megjelent a SZÉPHALMI HÍRMONDÓ − 2014.11.20

Megjelent 2014. november 20–án a Széphalmi Hírmondó 2. száma. Örömmel vették kezükbe a szerkesztőség tagjai, Hegyessy Réka 9.a, Timkó Panna 9.a, Barnóth Petra 9.b, Lőrincz Cintia 9.b, Bukó Klaudia 9.d, Nagy Dóra 9.d, Nagy Bianka 9.d, Palánkay Enikő 10.b, Gombos Patrícia 10.b, Lombárszki Dorina 10.b, Pásztor Sára 10.b, Rostás Áron 10.c, Bognár Benjamin 10.c, Nagypál Réka 11.b, Jurkó Evelin 11.b, Horváth Csenge 12.a, Pápai Tímea 12.a, Orosz Fábián 12.b, Budai Bettina 12.c, Tóth Kitti 12.c, Gecse Istvánné és Császiné Busa Krisztina. (Az újság elérhető a tovább gombra kattintva.)

 Köszönjük, MÚZEUM! − 2014.11.15

Széphalmi Hírmondó – ezzel a címmel alakult meg A Magyar Nyelv Múzeuma által nyert Támop-os pályázat 2. szerkesztősége iskolánk kiválasztott, 20 szakközépiskolai tanulójával. A Múzeum pályázata Szó-Kép-Tár(s) címen publicisztikai témanap keretében élménydús és gazdag tapasztalatokat nyújtva, játékosan tanítva segítette bevezetni diákjainkat az újságírás rejtelmeibe. ...

 „A SZERETET KARÁCSONYA” - pályázati felhívás − 2014.11.14

Iskolánk humán munkaközössége a jelzett címmel pályázatot hirdet a középiskolások számára. Pályázni művészi alkotással, vers- vagy/és novellaírással lehet. Részletesen ...

 Szakmai délután a Keriben − 2014.11.12

Egy hónappal ezelőtt a természettudományok iránt érdeklődő diákokkal telt meg a KERI aulája a Kutatók éjszakája rendezvényünkön, míg legutóbb közgazdásági-ügyviteli foglalkozásoknak lehettek részesei az iskola tanulói.  ...

 A középiskolák versenyében KERIS csapaté a megyei 2. hely − 2014.11.03

Korábban már beszámoltunk róla, hogy iskolánk csapata bejutott a PénzSztár verseny megyei döntőjébe. Az őszi szünetben lezajlott a versenynek ezen fordulója is, ahol iskolánkat Zagyi Kitti, Gulyás Ádám, és Zöld Ágoston képviselte. Diákjaink szorgalma meghozta gyümölcsét, mert a 2. helyet sikerült megszerezniük.  ...

 Kutatók Éjszakája − 2014.10.10

2006. óta Magyarországon minden év szeptember negyedik hetének utolsó péntekén rendezik meg a Kutatók Éjszakája elnevezésű programot. Intézményünk ehhez kapcsolódva több éve rendez hasonló című programot diákjainak. A rendezvény célja a természettudományos tantárgyak szépségeinek bemutatása és ezek népszerűsítése a diákok körében. ...

 Véradás − 2014.10.09

2014. október 9-én véradást szerveztünk az iskolánkban, amelyet a térségi Vöröskereszt vezetőjének segítségével bonyolítottunk le. 45 ember adott vért, tanár és diák egyaránt, hogy segíthessenek a rászorulókon. Köszönet érte minden véradónak! ...

 Katolikus Kerisek az állatokért − 2014.10.04

2014. október 3-án délután, az állatok nemzetközi világnapján iskolánk tanulói közül 42 diák és biológia tanárnőjük látogatást tettek a Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány állattelepén.
Nem mentek üres kézzel, hanem 100 kg kutyatápot adományoztak az árva kutyáknak. ...

 Órarendi változások − 2014.09.20Új ÓRAREND

2014. szeptember 22-től (hétfőtől) csekély mértékben megváltozik az órarend. Kérjük, hogy minden érdekelt ennek alapján készüljön a napi feladatainak ellátására. Az "ÚJ ÓRAREND" gombra (linkre) vagy az "E-ÓRAREND" menüre kattintva megnyitható és a megszokott formában megtekinthető az új órarend. Egyes böngészők a proxy szerveren tárolt régi változatot nyitják meg, ezért kérjük a lapok bal alsó sarkában olvasható dátumot ellenőrizni (2014.09.20.). Amennyiben nem helyes, úgy a letöltést frissíteni kell. (A frissítés a böngészők többségében az F5 gomb lenyomásával végezhető el.)

 Becsöngettek... − 2014.09.01

Ünnepélyes tanévnyitó szentmisével nyitottuk meg a 2014/15-ös tanévet. Szamosvölgyi Péter, városunk polgármestere csengővel ajándékozta meg a 25 kis elsőst, akik figyelmesen és érdeklődéssel hallgatták végig az ünnepi műsort. A Gubala Róbert esperes-plébános által celebrált tanévnyitó szentmise közvetlen hangon szólt a 685 tanulóhoz és a pedagógusokhoz egyaránt. ...

 2014/2015. TANÉVKEZDÉSI INFORMÁCIÓK 2014.08.17

A 2014. szeptember 1-jén (hétfőn) 8 órakor kezdődő Veni Sancte szentmisére és ünnepélyes tanévnyitóra a szülőket is szeretettel hívjuk a sátoraljaújhelyi Római Katolikus Nagytemplomba. A diákok ünneplőben 7.35-kor gyülekezzenek az iskolában, az osztálytermükben, majd 7.45-kor együtt vonulunk át a Nagytemplomba.
Kérjük, hogy mindenki pontosan érkezzen!
A szentmise után tankönyvosztás és tanítás lesz az iskolában. Minden osztályban a 3. és 4. osztályfőnöki óra lesz, az 5. órától pedig az órarend szerint lesz tanítás. 

Az órarend - amint elkészül, legkésőbb augusztus 31-én 20 órától - a honlapon megtekinthető, illetve nyomtatható lesz.

A vakáció hátralévő napjaira jó pihenést kívánunk!

 Egészségnap a Katolikus Keriben 2014.06.15

2014. június 13-án az egészségnap keretén belül több színvonalas programra került sor iskolánkban. Először az elsősegélynyújtás versenyt rendeztünk, melyre három csapat nevezett be. ... Egy másik program volt a zenés kondicionáló torna és életmód tanácsadás ... Az egészségnap során főzőverseny is zajlott ...

 Tájékoztató az összefüggő szakmai gyakorlatról 2014.05.29

A 9. és 1/13. évfolyamos informatika és ügyvitel szakmacsoportos tanulóinknak a 2014. június 16. napjával kezdődően összefüggő szakmai gyakorlaton (nyári gyakorlaton) kell részt venniük. Ennek részletes szabályai olvashatók a tájékoztatóban. ...

 A "Közösségi szolgálat bővítése" projekt előrehaladása 2014.05.23

Az Egri Főegyházmegye TÁMOP-3.2.1.A-11/2-2012-0054 azonosító számon „Közösségi szolgálat bővítése az Egri Főegyházmegye fenntartásában lévő intézményekben” című projektjére európai uniós támogatást nyert. Iskolánk 60 diákja közül 30 fő szociális, 30 fő környezetvédelmi tevékenységekben vehet részt. ...

 Iskolagála 2014.05.16

Nagy izgalommal és lelkes készülődéssel vártuk iskolánk első gálaműsorát, melyet a Latabár Színházban rendeztünk meg. Sokan már hetek óta gyakoroltak a fellépésre, hogy minél színvonalasabb produkciókkal mutatkozzanak be. ...

 A költészet napi szavalóversenyről 2014.04.28

2014. április 23-án rendeztük meg iskolánkban a költészet napi szavalóversenyt. Szerettük volna, ha minél több versszerető diák megmutatja tudását, merne szavalni, így nem kértünk külön kötelező verset, egyetlen feltétel az volt, hogy magyar költő magyar versét adják elő a diákok. ...

 Szólj bele! - vitától hangos iskolák 2014.04.18

2014. április 16-án iskolánk három diákkal részt vett a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Szakképző Iskolában tartott Szólj bele!- vitától hangos iskolák regionális vitakultúrát fejlesztő rendezvényen. ...

 "ISTEN KEZÉBEN" - szavalóversenyen voltunk 2014.04.15

"Isten kezében" címmel 2014. április 11-én az Egri Főegyházmegye fenntartása alá tartozó katolikus középiskolák diákjai számára szavalóversenyt hirdetett az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola. Iskolánkat két tanuló: Mirájder Katalin és Horváth Csenge Katinka képviselte. ...

 Könyvmolyok délutánja 2014.04.12

Egy szórakoztató és sokrétű angol nyelvi versenyen vehettek részt a régió általános iskolás diákjai az Árpád-házi Szent Margit Általános Iskolában 2014. április 10-én. ...

 Informatikai tantárgyi pontszerző verseny eredménye 2014.04.10

Nagy érdeklődés mellett került megrendezésre az informatika tanulmányi pontszerző verseny 2014. április 2-án. Más-más témában hirdettünk versenyt a közgazdasági, az ügyvitel, az informatika szakmacsoportos diákoknak és a gimnáziumi tanulóknak. ...

 Szép eredmények a könyvtárhasználati verseny megyei fordulóján 2014.04.09

A Bod Péter könyvtárhasználati verseny megyei fordulójának idén a miskolci Földes Ferenc Gimnázium adott otthont. A korábban megrendezett iskolai verseny legjobbjai itt tehették újabb próbára tudásukat, egy sokrétű ismereteket igénylő feladatlap kitöltésével és egy ...

 Internetes városismereti verseny a Katolikus Keriben 2014.03.28

Rendhagyó internetes versenyt szervezetünk a Keriben a város általános iskolásai számára. Iskolánkban mindig is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a diákjaink ne csak az úgynevezett hagyományos számítástechnikai ismereteket szerezzék meg, hanem a elsajátítsák a modern informatikai eszközök használatát is. ...

 Élménybeszámoló egy tanulmányi kirándulásról 2014.03.27

2014. március 26-án egy nagyon érdekes tanulmányi kiránduláson vehettünk részt, ahol meglátogattuk Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumot, és itt megismerhettük Petőfi Sándor teljes életét, játékos és érdekes módon. ...

 In memoriam SARKADI ANTAL (1930-2014) 2014.03.26

1979-1990. Az emberi élet hosszához mérve talán nem túlzottan nagy idő, de egy pedagógus életpályájának talán legfontosabb 11 éve volt. Ezek voltak azok az évek, amikor Sarkadi Antal a sátoraljaújhelyi Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója, felelős vezetője volt. ...

„Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha,
nem ragadja ki őket a kezemből senki.”

(Jn 10.28)

 Ismét nagyszerű eredmények a „Szép Magyar Beszéd” verseny megyei fordulóján 2014.03.26

Február végén rendeztük meg az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny iskolai fordulóját, amelyen a következő eredmények születtek ...

 "Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem" - Rendhagyó irodalomóra − 2014.03.25

2014. március 24-én rendhagyó irodalomórát tartottak a kassai Thália színház művészei iskolánkban. Ady Endre életútjáról, költészetéről hallhattak a művészek előadásában több prózarészletet és huszonegy verset a diákok ...

 Internetes városismereti verseny 2014. március 26-án 14,30-tól 2014.03.04

Iskolánk internetes városismereti versenyt hirdet az általános iskolák 7. osztályos tanulói számára "Ki tud többet Sátoraljaújhelyről?" címmel. A verseny részletei ...

 Eredményesen szerepeltek a nyolcadikosok a felvételi vizsgán 2014.02.20

A felvételi vizsga utolsó eseményeként 2014. február 19-én került sor az iskolánkba jelentkező nyolcadikosok szóbeli meghallgatására, melynek keretében a jelentkező motiváltságát és kommunikációs képességét, valamint az általános műveltsége szintjét mértük. A meghallgatásra három bizottságot szerveztünk. Valamennyi bizottság megállapította, hogy a jelentkezők túlnyomó többsége kellő tájékozottsággal bírt a választott szakot illetően és ennek birtokában céltudatosan választott szakirányt. ... Publikus az ideiglenes felvételi rangsor ...

 Megrendeztük iskolánkban a "Szép Magyar Beszéd" versenyt 2014.01.23

„Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni. A művészet pedig ott kezdődik, ahol az ember az ilyen előadással még élvezetet is szerez hallgatóinak.„ (Illyés Gyula) 2014. január 23-án e gondolat jegyében rendeztük meg iskolánkban a SZÉP MAGYAR BESZÉD versenyt. ... Eredmények ...

 Iskolánk diákjai is szavaltak az "Együtt Szaval a Nemzet" programban 2014.01.22

Idén 25. alkalommal ünnepeltük meg a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulón egy új, nemzeti összetartozást erősítő kezdeményezést indítottak el a szervezők, közöttük a Miniszterelnökség, a GOOGLE Magyarország és még nyolc hazai szervezet. Az évfordulón a világ valamennyi magyar nyelvű általános és középiskolájának részvételével indult útjára a magyar Himnusszal az Együtt Szaval a Nemzet program az Internet használatával. Iskolánkat 9. és 11. évfolyamos diákok képviselték. A szervezési feladatokat Gecse Istvánné tanárnő végezte, a technikai feltételeket Gulácsi Zoltán rendszergazda alakította ki. A programról rögzített videofelvétel is megtekinthető.

 Elkészült a második félévi órarend 2014.01.17

Elkészült a 2. félévi órarend, amely 2014. január 20-tól érvényes. Az órarend a korábbiakban megszokott formában megjeleníthető és nyomtatható a menüből vagy innen a tovább gomb lenyomásával. ...

 Megkezdődtek a tantárgyi versenyek! 2014.01.10

2013. december 9-én a történelem, 10-én a magyar irodalom versennyel kezdtük el ebben a tanévben a már hagyományossá vált tantárgyi versenyeket. Nagy-nagy érdeklődéssel fogadták diákjaink az első fordulót, összesen 51 tanuló vállalkozott a megmérettetésre. ... Eredmények a következők...

 Az Implom József helyesírási verseny iskolai fordulójáról 2013.12.06

2013. november 26-án rendeztük meg az Implom József helyesírási verseny iskolai fordulóját. A megmérettetésen 37 tanuló vett részt, az eredmények ...

 Beszámoló a szakmai napról - versenyeredmények 2013.11.29

Nagy érdeklődés mellett került megrendezésre 2013. október 27-én a Szakmai nap, melynek keretében több előadást, bemutatót hallhattak és láthattak az érdeklődők. Több helyszínen folytak a versenyek, bemutatók. ...

 Előkelő helyezés a megyei angol versenyen  2013.11.28

Az V. Dr. Gárdus János megyei középiskolai idegen nyelvi versenyen a neves mezőnyben Házi Gabriella, iskolánk diákja az előkelő 4. helyen végzett. ...

 SZAKMAI NAP programja  2013.11.27

A 2013. november 27-én megrendezésre kerülő SZAKMAI NAP részletes programja itt olvasható.

 Rendhagyó órák egy budapesti tanulmányi kiránduláson  2013.11.25

November 21-én lehetőséget kaptunk arra, hogy egy tartalmas tanulmányi kiránduláson vehessünk részt Budapesten. ... A kirándulás költségét az IPR pályázati pénzből fedezte iskolánk. ...

 Határtalanul - "KULTURÁLIS IDŐUTAZÁS" - Tartalmas és sikeres 1. utazás!  2013.11.04

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt Határtalanul program keretében a nagykárolyi Kalazanczi Szent József Római Katolikus Líceumból 22 tanuló tett látogatást városunkban október 25-27-én 3 kísérő pedagógussal. ...

  Szabó Dániel kiállítása iskolánk aulájában 2013.10.20

2013. október 10-én, „Az én világom” címmel nyílt kiállítás az V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium aulájában, amely 14. évfolyamos diákunk, Szabó Dániel színvonalas portréiból készült. ...

 Európai Uniós támogatás a közösségi szolgálat bővítésére 2013.10.25

Az Egri Főegyházmegye TÁMOP-3.2.1.A-11/2-2012-0054 azonosító számon „Közösségi szolgálat bővítése az Egri Főegyházmegye fenntartásában lévő intézményekben” című projektjére Európai Uniós támogatást nyert. ...

 A Határtalanul programról bővebben 2013.10.17

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt nyertes pályázatunkon az 1. utazás során a nagykárolyi Kalazanczi Szent József Római Katolikus iskolaközpontból 3 kísérőtanárral 22 gimnáziumi tanuló érkezik városunkba október 25-én. ...

 Véradás a Katolikus Keriben 2013.10.12

2013.október 10-én Véradást szerveztünk a Katolikus Keriben, a sátoraljaújhelyi Vöröskereszt vezetőjének segítségével. 8-12 óráig összesen 50 ember, tanuló és tanár adott vért ...

 Gratulálunk diákjainknak! 2013.10.11

A sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár az Országos Könyvtári Napok keretében „Szent Johanna Gimi kvíz” címmel játékos vetélkedőt hirdetett középiskolai diákok számára, akik „SZJG” rajongók, és olvasták Leiner Laura 8 kötetes naplóregényét. Iskolánkból 4 csapat vett részt 2-2 fővel, ezen az érdekes és élményt jelentő versenyben. ...

 Ismét nyertes pályázat a Keriben! 2013.10.09

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt Határtalanul program keretében az idén a gimnáziumi osztályainkra vonatkozó pályázatunkkal nyertünk. Iskolánk a nagykárolyi Kalazanczi Szent József Római Katolikus Iskolaközponttal vette fel a kapcsolatot. Október 25-26-27-én 22 diákjuk látogatja meg városunkat és környékét 3 kísérő pedagógussal. ...

 Katolikus Kerisek a Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítványnál 2013.10.04

2013. október 4-én délután, az állatok nemzetközi világnapján az V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium tanulói közül 28 diák és Csaba Csilla tanárnő látogatást tettek a Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány állattelepén. Nem mentek üres kézzel ...

 Kutatók éjszakája iskolánkban 2013.09.26

Ismételten megrendeztük a kutatók éjszakáját, melyen a 12. osztályos tanulók mutattak be érdekes fizikai, látványos kémiai kísérleteket és kisállat bemutató színesítette az estét. Szokásoknak megfelelően bűvös kocka kirakó versennyel fejeződött be az este. A rendezvényről a munkatársuk, Gulácsi Zoltán által készített videó felvételt, valamint a ZTV tudósítását az érdeklődők  megtekinthetik.

 Tanévnyitó 2013.09.02

Már második éve tartja tanévnyitóját iskolánk a sátoraljaújhelyi Nagytemplomban. A templom emelkedett, meghitt légköre nagy hatással volt a résztvevőkre. Sebes Péter igazgató úr köszöntötte a megjelenteket, majd a polgármester úr mondta el tanévkezdő gondolatait. A szentmisét Gubala Róbert esperes úr celebrálta. ...

 TANÉVKEZDÉSI INFORMÁCIÓK 2013.08.16ÓRAREND [ÚJ]

Veni Sancte szentmise és ünnepélyes tanévnyitó, amelyre a szülőket is szeretettel hívjuk - 2013. szeptember 2-án (hétfőn) 8 órakor kezdődik a sátoraljaújhelyi Római Katolikus Nagytemplomban. A diákok ünneplőben 7.35-kor gyülekezzenek az iskolában, az osztálytermükben, majd 7.45-kor együtt vonulunk át a Nagytemplomba.
Kérjük, hogy mindenki pontosan érkezzen!
A szentmise után tankönyvosztás és tanítás lesz az iskolában. Minden osztályban a 3. és 4. osztályfőnöki óra lesz, az 5. órától pedig az órarend szerint lesz tanítás. 

Az órarend - amint elkészül, legkésőbb szeptember 1-jén 20 órától - a honlapon megtekinthető, illetve nyomtatható lesz.

A vakáció hátralévő napjaira jó pihenést kívánunk!

 Természettudományos tehetséggondozó műhely a Katolikus Keriben 2013.06.20

A természettudományos tehetséggondozó műhely a 2012/2013. tanévben két fő program megvalósításán keresztül kívánta a tehetséges tanulók természettudományos kompetenciáit és kognitív képességeit fejleszteni. ...

 Biciklitúra 2013.06.12

2013. június 10-én az Árpád-házi Szent Margit tanulói számára egész napos kerékpártúrát szerveztünk. A kissé borongós, esős időben 30 diák és 6 felnőtt kíséretében indultunk el. Célunk Pusztafalun az Öreg Bence táborban aktív, sportolással töltött pihenés, majd a szlovákiai Izra-tó megtekintése. ...

 Egészségnap a Keriben 2013.06.11

2013. június 10-én Egészségnapot rendeztünk iskolánkban, az előző tanévi TÁMOP 6.1.2 Egészségre nevelés az V. István Katolikus Szakközépiskolában című projekt folytatásaként. A tanórákon az egészséges életmóddal kapcsolatos témákat dolgoztuk fel. Osztályfőnöki és magyar órákon filmvetítés volt, amelyek a prevenciót szolgálták. ...

 A kötelező közösségi szolgálatról 2013.06.10

A nemzeti köznevelési törvény alapján 2016. január 1-je után az érettségi bizonyítvány kiadásához 50 órás közösségi szolgálat végzése kötelező. Ez a kötelezettség tehát a 9. osztályt a 2012/2013. tanévben kezdőkre vonatkozik első ízben.
Ebből 5 óra felkészítő foglalkozás, 5 óra záró foglalkozás, 40 óra munka tevékenység ...

 Informatikai sikerek 2013.05.28

A tanév második felében több diák képviselte iskolánkat városi, megyei és országos informatika versenyen. Februárban került megrendezésre az Országos Tanulmányi Verseny megyei fordulója ... A megyei Nemes Tihamér Országos Számítástechnika Versenyen vett részt ... Általános iskolás diákjaink a városi Petőfi hét alkalmából meghirdetett Prezentáció-készítő versenyen vettek részt ...

 Elsősegélynyújtás verseny a Katolikus Keriben 2013.05.22

2013. május 21-én délután elsősegélynyújtás versenyt rendeztünk, melyre négy csapat nevezett be. A verseny nagyon jó hangulatban telt, mert a gyakorlati feladatok kivitelezése során akadt néhány kreatív, ötletgazdag megoldás a sérültek ki- és megmentésével kapcsolatban.  ...

 Támogatást nyertünk az OTP Fáy András Alapítványtól  2013.05.09

Az OTP Fáy András Alapítvány az idei tanévben is meghirdette a „Könyvhullám” elnevezésű könyvtárfejlesztő pályázatát. Örömmel értesültünk arról, hogy iskolánk is a nyertesek között van. 150.000 Ft összértékű támogatáshoz jutottunk.  ...

 Zemplén Ökotúra Futam (2013. április 27.)  2013.04.29

Gyönyörű kora tavaszi napon rendezték meg az AZÉRTKE vezetői a 4. Zemplén Ökotúra Futamot. Szép számmal megjelent résztvevők közül, a versenyben 19 csapatból iskolánk három csapata ért el jeles eredményt. ...

 Természettudományos verseny eredménye  2013.04.26

2013. április 22-én rendeztük meg iskolánkban a Természettudományos Pontszerző versenyt, amelyen szép számmal vettek részt tanulóink. Biológiából 20 fő nevezett be a versenybe. A megmérettetés után a következő eredmények születtek ...

 Újabb sikerek ...  2013.04.28

A Magyar Nyelv Múzeuma által meghirdetett „Teremtő anyanyelv” című szavalóversenyen MIRÁJDER KATALIN 12. a osztályos tanuló – a középiskolai kategória I. helyezettje lett. .... Április 26-27-én zajlott Szikszón az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megyei döntője, melyen négy diákunk szerepelt. ...

 Középmezőnyben végeztek diákjaink az országos atlétikai versenyen 2013.04.22

2013. április 20-án a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége atlétika országos versenyt rendezett Pécsen. Iskolánkat 11 tanuló képviselte a 10-12 éves korosztályból. ...

 Diákcsoportunk Erdélyben járt 2013.04.14

Iskolánk huszonkét tanulója és három tanára a "Határtalanul" program keretében viszontlátogatást tett az erdélyi Gyergyószentmiklósra. A látogatásról készült beszámolót adjuk itt közre, amely az Észak-Magyarország 2013. április 12-i számában jelent meg.

 Költészet ünnepe  2013.04.11

Április tizenegyedike – a magyar irodalom különleges, kiemelkedő napja. 1964 óta a KÖLTÉSZET ünnepe. ... A KÖLTÉSZET NAPJÁN a tanítási órák közötti szünetekben megzenésített költeményeket és versrészleteket hallhattak a 12. B osztály tanulóinak előadásában. ... Ezt követte a szavalóverseny, melynek eredménye ....

 Nyelvi versenyeredményeink  2013.04.10

2013. február 16-án került megrendezésre a IV. Mezzofanti országos nyelvi verseny írásbeli fordulója. ... Iskolánk tanulója, Takács Gergely 11. C osztályos tanuló sikeresen vette az akadályt és a 12. helyen végzett ... A közelmúltban rendezték meg a városi Rotary versenyt is, melyen szintén szép sikert ért el Takács Gergely 11. C osztályos tanuló ...

 Informatika tanulmányi verseny a pontverseny keretében  2013.04.08

2013. február 28-án került megrendezésre az iskolai pontverseny keretében az informatika tantárgy tanulmányi versenye. Örvendetes, hogy szép számban vettek részt tanulóink. ...

 FELVÉTELI EREDMÉNYEK - IDEIGLENES FELVÉTELI RANGSOR  2013.03.11

Iskolánk összeállította a 9. osztályba jelentkező tanulók ideiglenes felvételi rangsorát. A rangsorolás alapja az összpontszám (hozott + írásbeli + szóbeli). ...

 "Hiszem és tudom" hittanversenyről − 2013.03.04

Az Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola csapata öt hónappal ezelőtt nevezett be a „Hiszem és tudom” műveltségi vetélkedőre. ... Az ország katolikus iskoláinak 3-4. osztályos diákjai jelentkezhettek egy négy főből álló csapattal. A verseny több fordulós volt.  ...

 Általános iskolás versenyeredményeink matematikából− 2013.02.28

Iskolánk diákjai közül nagyon sokan fogékonyak a matematika iránt. Ezt bizonyítja a Curie Matematika Emlékversenyen elért eredményük is, mely országos szinten is elismerésre méltó! ... A Dugonics András Országos Matematika Verseny II. fordulójára 10 tanulónk jutott be. ...

 Általános iskolásaink sporteredményei− 2013.02.26

Ebben a hónapban rendezték meg az Országos KIDS versenyeket. Iskolánk tanulói az asztalitenisz és sakk sportágakban vettek részt és szép eredményeikkel öregbítették iskolánk hírnevét. A városi II. Boda Pál síversenyen Horváth Ágoston, 6. osztályos tanuló 3. helyezést ért el.  ...

 Megrendeztük a „Szép magyar beszéd” verseny iskolai fordulóját 2013.01.21

Évek óta nem vettek részt ilyen nagy számban diákok a „Szép magyar beszéd” iskolai fordulóján. A 20 versenyző első körben egy szabadon választott, előre begyakorolt szöveget olvasott fel a zsűrinek és a közönségnek, majd egy kötelező szöveggel kellett megbirkózniuk. ...

 Nagyszerűen szerepeltek tanulóink a Városkörzeti sportversenyeken 2013.01.21

2012. december 11-én asztalitenisz versenyen vettek részt tanulóink. ... 2013. január 8-án a úszóversenyen iskolánkat 12 tanuló képviselte. ... 2013. január 21-én sakkversenyen mérték össze tudásukat ... A diákok a következő nagyszerű eredményeket érték el ...

 Órarendi változás 2013.01.18ÓRAREND

2013. január 28-tól ismét változik az órarend. A középiskolai osztályok órarendje ismét elérhető a honlapunkon és a nyomtatása is megoldható.

 Informatikai versenyek iskolai fordulójának eredményei 2013.01.08

Az elmúlt időszakban több informatikai verseny iskolai fordulója zajlott iskolánkban. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny a 11-12. évfolyamos tanulók számára került meghirdetésre programozási és alkalmazói kategóriában. ... A Nemes Tihamér Országos Számítástechnika Verseny 9-10. évfolyamos diákok számára került meghirdetésre. ...

 Karácsonyi ünnepség 2012.12.19

Az utolsó tanítási napon, december 19-én tartottuk karácsonyi ünnepünket. Iskolánk minden tanulója és dolgozója a Római Katolikus Nagytemplomba ment. A műsor keretében Betlehemes játékot láthattunk. ... Fotósorozat tekinthető meg a galériában.

 Palántaavató a Katolikus Keriben 2012.12.18

2012. december 18-án délután Palántaavató Karácsonyi Partit szervezett iskolánk 11.a osztálya. Rendezvényünket Sebes Péter igazgató úr nyitotta meg, melyet a 12.a osztály nyitótánca követett. ...

 A fizika szakkörösök kirándulása 2012.12.15

December 15-én egy nagyon emlékezetes kirándulásra utaztak iskolánk fizika szakkörös tanulói. Budapesten a Nemzeti Múzeum megtekintése után a Csodák Palotáját vehették birtokukba a diákok, ahol először fizika show keretében fénytani kísérleteket láthattak. ...

 ADVENT 2012.12.02

Az advent szó a lain „adventus Domini” kifejezésből ered, amelynek magyar jelentése „az Úr eljövetele” vagy rövidebben „Úrjövet”. Az advent (ádvent) a karácsonyt megelőző várakozás, az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka.  ... Az adventi gyertyagyújtás képei ...

 Szalagavató 2012.11.23

November 23-án elérkezett végzős diákjaink (12.A, 12.B, 14.A) iskolai életében az egyik legemlékezetesebb esemény, a szalagavató napja. A Latabár Színház nézőtere megtelt az ünnepélyes pillanatokban osztozni akaró szülőkkel, rokonokkal, barátokkal. ...

 Képeslap-készítő verseny eredményhirdetése 2012.11.22

Iskolánk Képeslap-készítő versenyt hirdetett a 9-14. évfolyamos diákok számára a „20 éve indult újra a katolikus nevelés, oktatás Sátoraljaújhelyen” rendezvénysorozat részeként. A meghirdetett pályázatra 18 alkotás érkezett. ...

 Gyalogtúra a HIT ÉVE jegyében 2012.11.19

Iskolánk tanulói közül közel 100 diák gyalogtúrával egybekötött rendhagyó iskolai programban vett részt 2012. november 19-én, a HIT éve alkalmából a Kis-Szárhegyen található a Kálvárián ...

 Pályázati felhívás - A PÉNZIRÁNYTŰ ALAPÍTVÁNY FOTÓPÁLYÁZATA 2012.11.09

A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére létrejött Pénziránytű Alapítvány pályázatot hirdet a középiskolai diákok számára. A „Miért érdemes megtakarítanitémájú fotópályázatra a középiskolások bármilyen saját készítésű, korábban a nyilvánosság előtt nem publikált fotóval nevezhetnek a Pénziránytű Alapítvány honlapján. ...

 Beszámoló a HATÁRTALANUL program őszi eseményeiről 2012.11.05

A Bethlen Gábor Alapkezelő által támogatott „Határtalanul” pályázat keretében 2012. október 19-én elfáradva a hosszú úttól, megérkeztek erdélyi vendégeink. Gyergyószentmiklósról, a Batthyányi Ignác Műszaki Szakközépiskolából jöttek. ...

 Véradás a Katolikus KERI-ben 2012.11.04

2012.október 18-án Véradást szerveztünk a Katolikus Keriben, a sátoraljaújhelyi Vöröskereszt vezetőjének segítségével. 8-12 óráig összesen 43 ember, tanuló és tanár adott vért, e nemes cél érdekében. ...

 HATÁRTALANUL - Diákcsoport érkezik Erdélyből iskolánkba − 2012.10.19

2012. október 19-én 25 fős diákcsoport érkezik Erdélyből, Gyergyószentmikósról a sátoraljaújhelyi V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnáziumba. A „Határtalanul” pályázatot kiíró Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott program célja a két város szakközépiskolai diákjainak cserelátogatása. A látogatás szakmai tartalommal is bír, hiszen a résztvevők közösen térképezik fel mind Zemplén, mind - a Keris diákok erdélyi látogatásának alkalmával - a Gyergyó-vidék helyi termékeit. ...

 Állatok világnapja - látogatás a Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítványnál − 2012.10.04

2012. október 4-én délután, az állatok nemzetközi világnapján az V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium tanulói közül 17 diák és biológia tanáruk látogatást tettek a Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány állattelepén. ...

 Természetkutatók éjszakája − 2012.09.27

2012. szeptember 27-én megrendeztük iskolánkban a Természetkutatók éjszakája című természettudományos ismeretterjesztő programot, amelyen diákjaink érdekes, játékos kísérleteket végeztek, és ehhez kapcsolódó előadásokat mutattak be. ...

 Diákjaink köszöntötték a pedagógusainkat Szent Gellért napján 2012.09.24

Szeptember 24-én, Szent Gellért vértanúságának napján a katolikus pedagógusokat ünnepeljük. Ezen a napon iskolánk diákjai műsorukkal és egy-egy szál virággal ajándékozták meg nevelőiket. Az ünnepségen Gubala Róbert esperes atya köszöntötte a pedagógusokat. Az ünnepségről Bocsor István tanár úr fotókat készített, amelyeket itt az oldalon közreadunk.

 Két keréken Zemplénben 2012.09.22

A környezettudatos és sportos életmód híveként iskolánk csatlakozott az autómentes nap alkalmából megrendezett „Zempléni Tekerentyű” elnevezésű kezdeményezéshez. A „tekerentyű” résztvevői három távon próbálhatták ki magukat és kerékpárjaikat. ...

 Szent Gellért a katolikus pedagógusok védőszentje 2012.09.20

Szeptember 24-én, Szent Gellért vértanúságának napján a katolikus pedagógkat ünnepeljük. István király és Gizella királynő Imre herceg elsődleges nevelői voltak. Szent István azonban országos gondokkal küzdött, ezért megbízható tanítóról kellett gondoskodnia. István nagy tudású, szent életű férfit keresett fia mellé és meg is találta Szent Gellért személyében.
Szent Gellért nemcsak pedagógus volt, hanem vértanú is, aki életével is tanúskodott hitéről. ...

 Ismét változott az órarend 2012.09.14ÓRAREND

Középiskolánkban szeptember 17-től a megváltozott órarend szerint folyik a tanítás. Az osztályok új órarendje a gombra kattintva olvasható és nyomtatható.

 TANÉVKEZDÉSI INFORMÁCIÓK 2012.08.18ÓRAREND

Veni Sancte szentmise és ünnepélyes tanévnyitó, amelyre a szülőket is szeretettel hívjuk - 2012. szeptember 3-án (hétfőn) 8 órakor kezdődik a sátoraljaújhelyi Római Katolikus Nagytemplomban. A diákok ünneplőben 7.30-kor gyülekezzenek az iskolában, az osztálytermükben, majd együtt vonulunk át a Nagytemplomba.
Kérjük, hogy mindenki pontosan érkezzen!
A szentmise után tankönyvosztás és tanítás lesz az iskolában. Minden osztályban a 3. és 4. osztályfőnöki óra lesz, az 5. és a 6. az órarend szerint kerül megtartásra. (Az esetleges 7. és 8. óra ezen a napon elmarad.)

Szeptember 4-től órarend szerinti tanítás lesz.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ingyenes tankönyvet csak az tudja átvenni, aki leadja a tankönyvfelelősnek a jogosultságot igazoló, 2012. szeptember 15-i hatállyal is fennálló dokumentumokat:
– családi pótlék igazolás,
– rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény határozat,
– SNI szakvélemény.
Kérjük, hogy a 9. évfolyamosok a beiratkozáskor átvett tankönyvrendelési lapot is hozzák magukkal.


A vakáció hátralévő napjaira jó pihenést kívánunk!Az órarend a fenti gombra kattintva megtekinthető.

 Elhunyt Csorba Éva Mária tanárnő 2012.07.25

„A megtört szívűekhez közel van az Úr, a bánatos lelkűt meggyógyítja.
Sokféle szenvedést ismer meg az igaz, de az Úr mindből kiszabadítja.”

(Zsolt 34.19-20)

Mély megrendüléssel és szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy Csorba Éva Mária, iskolánk nyugalmazott angol szakos tanára életének 60. évében súlyos betegségben 2012. július 25-én elhunyt. Temetése 2012. július 27-én volt Sárospatakon a görög katolikus egyház szertartása szerint.
Emlékét örökké megőrizzük!

Adj, Uram, örök nyugodalmat neki!
És az örök világosság fényeskedjék neki!

 

<=== 2012. július előtti HÍREK és AKTUALITÁSOK

NYOLCADIKOSOK FIGYELMÉBE