EREDMÉNYHIRDETÉS – humán versenyek - 2016.01.22

 

Januárban rendezte meg munkaközösségünk magyar irodalomból és történelemből tantárgyi pontszerző versenyünket. Évek óta évfolyamonként más-más feladatok megoldásával kell tanulóinknak bizonyítaniuk tudásukat. Nagy örömünkre az éven is igen népszerű volt a verseny: összesen 67 tanuló vállalkozott az írásbelire.

Hagyományainkhoz híven szintén januárban rendezzük meg az országos Szép Magyar Beszéd verseny iskolai fordulóját is. 11 diákunk mérte fel értő, értelmező olvasástudását egy szabadon választott és egy kötelező szöveg alapján. A zsűri elnöki teendőit a nagy tapasztalattal rendelkező, kiváló szaktanár Végsőné Fazekas Aranka tanárnő látta el. Munkáját segítette Szemánné Majoros Anikó igazgatóhelyettes asszony és Boross Sándor humán munkaközösség-vezető. A versenyt Gecse Istvánné tanárnő szervezte. Az eredményhirdetésre 21-én, csütörtökön került sor.

Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak, köszönjük munkájukat!

Eredmények:

SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENY

1.     helyezettek: ROSTÁS ÁRON 11. C és ANGYAL ANETT 12. B (ők fogják iskolánkat a megyei versenyen a szakközépiskolai kategóriában képviselni)

2.     helyezett: PÁSZTOR VIKTÓRIA 9. A (ő a gimnáziumi kategóriában képviseli iskolánkat a megyei fordulóban)

3.     helyezettek: NAGYPÁL RÉKA 12. B és SÁNDOR MÁRK 12. C

                        A zsűri különdíját HORVÁTH ZSANETT ÁGNES 10. b osztályos tanuló érdemelte ki.

(GEI)

TÖRTÉNELEM IRODALOM

TANTÁRGYI VERSENY:

9. évfolyam:

1.            Aradi Arnold 9. a

2.            Czilli Orsolya 9. a

3.            Kövics István Marcell 9. c

9. évfolyam:

1.            Szakál Zoltán 9. a

2.            Pásztor Viktória 9. a

3.            Aradi Arnold 9. a

10. évfolyam:

1.            Pala Edina 10. a

2.            Varga Balázs 10. a

3.            Nagy Patrik Sándor 10. b

10. évfolyam:

1.            Pala Edina 10. a

2.            Menyhárt Izabella 10. a

3.            Szabó Franciska 10. b

11. évfolyam:

1.            Miglécz Melinda Izabella 11. a

2.            Nagy Virág Réka 11. a

3.            Szakál Miklós 11. a

                Horváth Ákos 11. a

11. évfolyam:

1.            Miglécz Melinda Izabella 11. a

2.            Nagy Virág Réka 11. a

3.            Ondó Alexandra 11. b

12. évfolyam – gimnázium:

1.            Kosárka Lilla      12. a

2.            Oroszy Ákos      12. a

3.            Molnár Sámuel                12. a

12. évfolyam:

1.            Kohánka Ádám 12. a

2.            Nagypál Réka 12. b

3.            Szabó Fanni 12. a

               Szabó Alexandra 12. a

12. évfolyam - szakközépiskola:

1.            Drengubák Noémi 12. b

2.            Sontra Dániel    12. a

3.            Hornyák Patrik 12. a

 

 

Fotók

A résztvevők egy csoportja

Szép Magyar Beszéd Verseny

A zsűri díjaz

Boross Sándor munkaközösségvezető átadja a díjakat

Miglécz Melinda Izabella 11. a - irodalom, történelem I. helyezett

Nagy Virág Réka 11. a - irodalom, történelem II. helyezett

Kosárka Lilla 12. a - történelem I. helyezett

Díjátadás - Pásztor Viktória 9. a (gimnázium I. hely)

Aradi Arnold 9. a történelem I., irodalom III. helyezés

Drengubák Noémi 12. b - szakközépiskola, történelem I. helyezett

Sándor Márk 12. c - díjazott