TERMÉSZETTUDOMÁNYI NAP A KERIBEN - 2017.10.24

 

A Október 11-én színes, változatos programot kínált a természettudományi munkaközösség a Keri diákjainak. A délelőtt folyamán elkezdődtek a versenyek. A REVERSI játékot az aulában mutatták be tanáraink a versenyzőknek, akik ezután a szünetekben többfordulós csatában mérték össze tudásukat. A fejszámoló versenyen az egész iskola együtt számolhatott e versenyre jelentkező diákokkal, akiknek a legnagyobb ellenfelük nem volt más, mint az idő. A délután is változatos programot ígért. A SUDOKU versenyen 30 páros közül egy gyors elődöntő alapján három csapat jutott be a délutáni döntőbe. Közel 70 diák töltötte ki a természettudományi totót, majd az aulában Hegyessy Sándor biológus, muzeológus gombákról tartott ismeretterjesztő előadását hallgatták meg az érdeklődők, melyhez csatlakozott Kiss László tanár úr friss gombakiállítása. Az előadást tanulóink által bemutatott érdekes fizikai kísérletek követték. Ezután együtt szurkolhattunk diákjainknak a bűvös kocka gyors kirakásában, majd a döntőkbe jutott versenyzőknek.

Reméljük, hogy ezen a napon egy élményekben gazdag programsorozat részesei lehettek a versenyzők és résztvevők egyaránt. .

SMA


A rendezvényen készült fotók