A Bankcode országos döntőjében a Katolikuskeri csapata! A közgazdasági ágazaton tanuló Rajna Beáta, Petercsák Patrícia és Deák Ákos alkotta csapat a legjobb 20 technikumi csapat közé került be a pénzügyi versenyen az előző két forduló alapján. Reméljük sikerül folytatni az elődök hagyományát, hiszen 1 évvel ezelőtt az országos döntőben a Keri csapata a 2. helyet szerezte meg.
Drukkolunk az idei döntősöknek!

Újabb országos döntős! GYULAI MILÁN az Informatika Ágazati Szakmai Érettségi tantárgy Versenyén került be az ország legjobbjai közé! Egy újabb ágazat, ahol a legjobbak között a Katolikuskeri diákjai, egy újabb tehetséges Keris diák!
Gratulálunk! Sikeres felkészülést a nagy megmérettetésre Milán!
Örömmel és büszkeséggel tudatjuk, hogy iskolánk 12.B osztályos ügyviteli ágazatos tanulója, TÖRÖK IVETT az Ágazati Szakmai Érettségi Tárgyak országos döntőjébe jutott.
Ivett az országos döntőben - ahol már csak 30 diák versenyzik – írásban és szóban is megméretteti magát.
Gratulálunk! Sok sikert kívánunk!
A Szent István Katolikus Technikum és Gimnáziumban farsangi mulatságot tartottak. A közösségkovácsoló rendezvényre évről évre eljönnek azok a fiatalok, akik szeretik jól érezni magukat egymás társaságában és akár jelmezt is mernek húzni. A szervezők számára mindig meglepetést, hogy mennyien fognak részt venni a jelmezbemutatón, hiszen arra nem kell előre jelentkezni.

Idén is sikeresen szerepelnek a Keri diákjai a Kereskedelmi és Hitelbank által szervezett Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőn. A gazdálkodás-menedzsment ágazatos diákok közül több csapattal neveztünk a versenyre, ahol az 1. fordulóban alapvető pénzügyi ismereteikről kellett számot adniuk. A 11. B osztály tanulóiból alakult csapat továbbjutott a 2. fordulóba.
Gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk nekik.
Remek hangulat uralkodott 2023. február 10-én, pénteken a Katolikus Keriben. A Diákönkormányzat által meghirdetett farsangról láthatunk összefoglalót a rövid videóban.
Erdei Gábor, iskolánk 13-os diákja az Egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Tehetségútlevél programjának kiírására tudományos diákköri munkát készített Biztonságos pénzkezelés és vagyontartás a háztartásban címmel. A szakmai zsűri érdemesnek ítélte munkáját arra, hogy előszóban is bemutassa azt. A szóbeli prezentáció eredményképpen – szekciójában - Gábor a megtisztelő 3. helyet szerezte meg. Gratulálunk az eredményhez Gábor!
![]() |
![]() |
Az első fecskék! Az újonnan indult oktatási ágazati képzésre járó diákok tettek ma sikeres ágazati alapvizsgát.
Gratulálunk a nagyon szép eredményhez! További sikeres felkészülést!
